9400 Sopron, Orsolya tér 2-3.
Tel./Fax: +36 99 523-511

« vissza

DÖK éves beszámoló 2014/15

A Diákönkormányzat ebben a tanévben sem volt tétlen. Idén az immár hagyományos programtervet követtük, így nagy szerepet kapott a sport, de a jótékonykodás és a vetélkedők sem maradtak ki a sorból.

Már szeptemberben megkezdődtek az Orsolya napi előkészületek. Október 21-én szentmise után bemutatkoztak cserediákjaink, a gimnazistáknak a színház tartott eladást. A felsősök darts vagy pingpong bajnokságon, ügyességi versenyen vehettek részt, beugrót játszhattak vagy megnézhették a népszerű Jégvarázs című filmet. A napot az OTV első adásának vetítésével zártuk. A hét többi napján sportversenyek várták az érdeklődőket.

Kosárlabda

Karácsony környékén idén is részt vettük a jótékonysági „Cipős doboz-akcióban”. A több mint 100 doboz összegyűjtött ajándékot rászoruló fogyatékos gyermekekhez és soproni családokhoz juttattuk el.

Az iskolában megrendezett Ádventi Jótékonysági Sütivásár bevételével pedig iskolánk diákjait és a háborús övezetben élőkárpátaljai magyarokat támogattuk.

Osztálykép

A téli szünet előtti héten, a nyelvi karácsonyon kiselőadások és egy érdekfeszítő vetélkedő keretében megismerkedhettünk különbözőnépek, kultúrák ünnepi hagyományaival.

Januárban rendeztük meg a gimnazisták számára az „Orsolyások a Nagyvilágban” című osztályok közötti vetélkedőt. Az osztályok a világ adott országát mutatták be egy-egy szünetben.A hetet a tanárok műsora zárta. A színes, jelmezes produkciók Oroszországtól Egyiptomon át az Egyesült Államokig repítettek minket.

Kosár

Rendhagyómódon került megrendezésre a FaraDay. Iskolánk egy városi programhoz csatlakozott, a diákok a Széchenyi téren az egész város előtt mutatták be érdekes kísérleteiket. A rendezvényhez egy fotópályázat és egy plakátverseny is társult a fény éve alkalmából.

Kosár

Tavasszal is volt kosárbajnokság a felsősöknek és a gimnazistáknak egyaránt,a végzősök pedig tanár-diák kosármeccsen játszhattak tanáraikkal. Szintén a felsősöknek, és a gimnazistáknak is rendeztük focibajnokságot, melynek helyszíne a Paprét, és a rossz idő miatt a tornaterem volt.

Apapírgyűjtések ősszel és tavasszal is hasznosak voltak, több mint 15000 kg papír gyűlt össze mindkét alkalommal.

Sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Jövőre is minden erőnkkel azon leszünk,hogy színvonalas, izgalmas programokat tudjunk szervezni nektek. :)

2015-09-05 17:31:15

2006 © Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium